ISKOLATÖRTÉNET
Iskolánk nem csupán a gyerekeké, ahol csak tanítás történik, hanem a településeké, melyben partnereink igényeinek, elvárásainak kívántunk és kívánunk megfelelni. (Ferentzi)
Iskolanyítogató
Jó hire van a berecki „Comenius” Iskolának.
Mit is jelent a jó hírnév ?
Elsősorban egy olyan iskolát, ahol a gyerekek lépésről-lépésre fejlődve úgy kerülnek ki a 8.-ik osztály végén, hogy stabilan megállják a helyüket egy erősebb középiskolában is. Egy olyan iskolát, ahol az alapok tényleg alapot, talajt nyújtanak majd számukra a későbbi tudásuk befogadásához.
Nálunk a gyerekek úgy ülnek be a padba nap, mint nap, hogy közben jól érzik magukat. Biztos vannak rosszabb napok is, (hol nincsenek), amikor minden kicsit nehezebben megy, de általánosságban elmondható, hogy itt a tanárok és tanítók , mindenki azért van és teszi a dolgát, hogy egy magas színvonalú , de kifejezetten gyerekközpontú , a gyerekek egyéni sajátosságait is szem előtt tartó oktatás történjen.
Eddigi eredményeinkre építve olyan iskola működtetése a célunk, amelyben :
-fejlesztjük a tanulók mindazon képességeit, amelyek nélkülözhetetlenek az életben való boldoguláshoz
-iskolánkban a gyermekek korszerű tudást nyújtó, sokoldalú és tárgyilagos iskolai oktatásban, szeretetteljes , gyerekközpontú nevelésben részesülnek
ZI-tanulóink gondoskodó, szociálisan is érzékeny, családias iskolában tanulhatnakZI
-itt egyéni adottságokra alapozott személyiség és képességfejlesztés zajlik
-a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatása és fejlesztése biztosított
-szakköreinkkel igyekszünk a tanulók teljes érdeklődési skáláját biztosítani
-minden tanulónak sokrétű művészeti tevékenységre van lehetősége (zene, tánc)
-tehetséges tanítványainkat tantárgy- és sportversenyekre is felkészítjük.
Hagyományaink
Szív napja
Comenius –napok
Karácsoyi ünnepségek
Farsangtemetés
Március 15-i ünnepségsorozat
Két keréken egy egészséges életért-biciklitúra
Gyermeknapi kirándulás
Büszkeségeink
Tanulmányi eredmények
Tantárgyversenyeken való részvétel
Sporteredmények
Szakkörök
Kórus
Néptánckör
Baranta
Rövid iskolatörténet
Bereck római katolikus egyházközségének „Historia Domusában” az oktatásra vonatkozó első bejegyzés az 1823-as Szepessy-féle decretum egy bizonyos bekezdésének idézése, miszerint „ prolex scholis indonae censentur 85 a mense Decembri usqe Martium scholam frecventant 15„ vagyis: a bejegyzett 85 tanulóból decembertől márciusig 15- en látogatták az iskolát.
A berecki oktatás hagyományait igazolják a Gábor Áron életútját illusztráló adatok is, miszerint az ágyúöntő az elemi szintű ismereteket Bereckben sajátította el.
Historia Domus 187o-es bejegyzése: Bálint László plébános leírja, hogy a római katolikus iskola közös iskolává nyilváníttatott.
1871-ben az egyházi főhatóság a fiúiskolába paptanítónak Jakab Lajos káplánt nevezte ki. A megjelent tanulók száma 6o volt. A leányiskolába 4o-en jelentkeztek. Képzésüket a helybeli lelkész Lukács Márton tanítóra bizta, aki egyben községi harangozó is volt. A későbbiek során a fiúiskolában 2 különböző fokozaton oktatják a növendékeket
A berecki oktatás ellenörzésére vonatkozó első bejegyzés 1873- ból való. Az ellenörzést végző Bálint Károly címzetes kanonok, egyházi főtanfelügyelő, „az iskolákat rendben, tisztán és fölszerelve kapta, de gyermekek még nem jelentkeztek volt, dacára minden törvényes lépésnek”.
Az évvégi vizsgákra utaló első bejegyzés 1876 június 2-át említi, amikor a római katolikus felekezeti iskola mindhárom osztályában lezajlott a záróvizsga.
A pedagógusok „továbbképzését” illetően a Historia Domus a háromszéki római katolikus néptanítók vándorgyűléséről számol be. Az említett esemény 1877 május 15.-én zajlott le Bálint Károly kerületi főesperes, kézdiszentléleki plébános és egyházi főtanfelügyelő elnöklete alatt. A berecki összejövetelen részt vettek a kerület plébánosai és 37 tanító. A gyülés szentmisével kezdődött. Az iskolakötelesek közül jelen volt mintegy 12o tanuló. A mise után az iskolában bemutató órák sora kezdődött. Névszerint felsorolt padagógusok: Imre Károly káplántanító , Szántó Lajos kántortanító, Zsigmond Gáspár kántortanító.
1891 novemberében adtak át rendeltetésének a Rácz István- féle esperesi ház helyén (Bodó Szilárdék tőszomszédságában-ma már nem létezik) a leányiskolát.
1895 október 1-jén állami iskola kezdi meg működését 4 tanteremben 4 tanítóval: Gligor Ferenc igazgatótanító, Bernáld Ilona tanítónő, Borbáth János tanító, Papp Lajos állami tanító. Az iskolaszék a következő tagokból állott: elnök-Bálint László plébános, tagok-Balás Pál jegyző, Farkas Ignác községi bíró, Finta János postamester, Damian Spiridon ortodox esperes, Színi Albert gyógyszerész
1917-ben (I.világháború) az állami elemi iskola szünetelt. Az egyház tulajdonában levő 2 tanterem katonasággal volt tele
A háború után a tanítás 1919 jan 2o-án indult újra az egyház tulajdonát képező két tanteremben. 1919 szeptember 8-án római katolikus felekezeti iskola kezdte el működését.
A katolikus felekezeti iskolával párhuzamosan 192o-tól 2 tagozatú állami iskola létesült. Ennek magyar tannyelvű osztályaiban Fenyő Sándor és Finta Viktoria oktattak. Az állami és a felekezeti iskolák egyidőben működtek.
1923-ban látott napvilágot az a vármegyei kezdeményezés, amely állami iskola építését helyezte kilátásba.
1929 november 17- én került sor az egyházközség által építtetett felekezeti iskola megáldására, felavatására. Ez az épület állott több mint fél evszázadon át a berecki oktatás, később a művelődési élet szolgálatában 199o-ig, amíg le nem bontották, helyet biztosítva az új művelődési központ impozáns épületegyüttesének.
Az állami iskola építése (amelyben ma is folyik az oktatás) az 193o-as évek elején kezdődött el és 1937-ben fejeződött be. A mai iskola főépületét 2 szakaszban bővítették: előbb az 196o- as, majd az 197o- es évek végén, amikoris 4 - 4 helyiséggel szaporodott a tantermek száma.
A 2o.-ik század elején óvodai oktatás is létezett Bereckben, amely az iskola udvarán lévő különálló épületben működött. Az 197o-es években, sok hányattatás után, a tanács tulajdonát képező Jancsó- féle házba költözött át az óvoda. Az épület állapota, beosztása nem felelt meg az elvárásoknak, igényeknek. Az itt tevékenykedó óvónők álma valósult meg 1995-ben azáltal, hogy az eszményi természeti környezetben megújult az óvodaépület. Korszerű, minden igénynek megfelelő körülményt biztosító oktatási intézmény áll azóta a szülők és a növendékek rendelkezésére.
Az 197o-es évektől a kötelező oktatás időtartamának 1o osztályra való emelése Bereckben is szerkezeti átalakulásokat eredményezett: beindultak a liceumi oktatás I. fokozatának IX. és X. osztályai.
1985-ben a IX. és X. osztályok mellett megkezdte működését a liceum II. fokozatának esti tagozata a kézdivásárhelyi, ma GÁMOK kihelyezett osztályaként.
1995-1996-os tanévben, a helyi nadrággyárral való együttműködés eredményeképpen szakoktatás vette kezdetét
1995-ben sikerült az iskola udvarán egy új épületet átadni az adminisztratív személyzet számára, raktáraknak is biztosítva megfelelő helyiségeket.
2oo1-ben világbanki támogatásból felújult az iskola épülete.
Helyi kezdeményezésre, 2oo2 november 17-én a Kovászna megye Tanfelügyelőségének 6oo. számú határozata értelmében az iskola felvette a Comenius nevet.
2oo4-ben az iskolára új nyílászárók kerültek.
2oo4 október 24-én került sor a sportcsarnok átadására.
2oo7 november 16-án avattuk az iskola bejáratát meghatározó székelykaput, 2oo8 május 16-án pedig a nagy székelykaput.
2oo8 augusztus 3o-án új napköziotthon avatására jelentek meg pedagógusok, szülők, községi és megyei vezetők.
Számok, nevek, események, amelyek megmaradnak egy-egy bejegyzésben, feljegyzésben. Egy közösség oktatással kapcsolatos szemlélete, hozzaállása. Egy intézmény, amely megalakulása óta része a közösségnek. És a közösség részeként-megvalósítója vágyaknak, álmoknak, amelyek többre, jobbra köteleznek.
Az oktatás bemutatásának tartalmazia kell azoknak a személyeknek a felsorolását, akik ezt az oktatási intézményt szervezték-vezették az évek során. Álljon itt tehát az általunk ismert igazgatók névsora:
Gligor Ferenc igazgatótanító- 1895
Palkó Ferenc
Bánffy István(1952-1958)
Bedő László(1958-1959)
Soós Zoltán (1959-1973 augusztus 31)
Demeter Márton (1973 szeptember 1- 1984 augusztus 31)
Ferentzi László István (1984 szeptember 1- 2o13 augusztus 31)
Páva Zoltán Tibor (2o13 szeptember 1-től)
Összeállította Ferentzi László István