KEZDŐOLDAL

Nagy Mózes, falunk szülöttje, 340 évvel ezelőtt nagyot álmodott és nagyot alkotott. Megalapította Felső-Háromszék első iskoláját Esztelneken, mely a későbbiekben Kézdivásárhelyre költözött és azóta is a környék szellemi központja. Vasárnap, 2020. szeptember 6-án méltó módon kívánunk megemlékezni erről a jeles eseményről és emléket állítani Háromszék szellemi letéteményese számára.

avato 2020 szobor

 

Bővebben...

Kedves Látogatónk!

 Szeretettel köszöntjük iskolánk honlapján, amelyet azzal a szándékkal hoztunk létre, hogy bepillantást nyújtsunk iskolánk életébe, mindennapjainkba. Reméljük, hogy az iskolánkkal kapcsolatos kérdéseire oldalunkat böngészve választ talál. Igyekszünk minél több információt megjeleníteni az oktatásról, a tantestületrõl, tanulóinkról, ízelítőt adni a tanórán kívüli tevékenységekről, programjainkról.

ESZTELNEK1_resize.jpgESZTELNEK2_resize.jpgESZTELNEK3_resize.jpg

 Elmondhatjuk, hogy pedagógusi, tanulói és szülői közösségünk most már kialakította  azt a közös hangot, amely az értékteremtő, kreatív munkának erőt, folytonosságot és kitartást adhat. 

 Honlapunk tükörképe iskolánknak, azt a hangulatot, azt az értékrendet örökíti meg, amelyet alapításától fogva tanáraink ápoltak, gazdagítottak, és amelyet tanulóink hordoznak magukban személyiségük elválaszthatatlan részeként, emlékeik legféltettebb kincseiként.

Kellemes idõtöltést kívánunk!

A weboldal folyamatos feltöltés alatt van.ESZTELNEK ALBUM resize

 http://nagymozes.ro/ESZTELNEK%20ALBUM.zip

Attachments:
Download this file (SZOOSZLOPOK.jpg)SZOOSZLOPOK.jpg[ ]341 kB41 Downloads
Download this file (2021-2022 MUNKATERV II OSZTALY -COVID -19 nem sajat.doc)2021-2022 MUNKATERV II OSZTALY -COVID -19 nem sajat.doc[ ]1057 kB50 Downloads
Download this file (2021-2022 MUNKATERV III OSZTALY -COVID -19.doc)2021-2022 MUNKATERV III OSZTALY -COVID -19.doc[ ]1237 kB68 Downloads
Download this file (LIZIKE 2 VERSEIKE VERSENYRE.docx)LIZIKE 2 VERSEIKE VERSENYRE.docx[ ]19 kB64 Downloads
Download this file (JAVITOTT-Fisa-de-prezenta-predare-online-MIKE-SANDOR.docx)JAVITOTT-Fisa-de-prezenta-predare-online-MIKE-SANDOR.docx[ ]39 kB76 Downloads
Download this file (2021-2022 MUNKATERV II OSZTALY -COVID -19.doc)2021-2022 MUNKATERV II OSZTALY -COVID -19.doc[ ]431 kB77 Downloads
Download this file (EVELEJI FELMERO SZOVEGERTESBOL LIZIKENEK- PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf)EVELEJI FELMERO SZOVEGERTESBOL LIZIKENEK- PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf[ ]32 kB74 Downloads
Download this file (EVELEJI FELMERO MATEKBOL - PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf)EVELEJI FELMERO MATEKBOL - PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf[ ]216 kB74 Downloads
Download this file (EVELEJI FELMERO SZOVEGERTESBOL - PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf)EVELEJI FELMERO SZOVEGERTESBOL - PEDAGOGUSVILAG ALAPJAN.pdf[ ]169 kB69 Downloads
Download this file (ORAREND 2021-2022  MASODIK es HARMADIK osztaly.doc)ORAREND 2021-2022 MASODIK es HARMADIK osztaly.doc[ ]181 kB83 Downloads
Download this file (II OSZTALY ES III OSZTALY NEVSOR 2021-2022.doc)II OSZTALY ES III OSZTALY NEVSOR 2021-2022.doc[ ]115 kB74 Downloads
Download this file (HUSVETI FELADATLAP 2021.doc)HUSVETI FELADATLAP 2021.doc[ ]83 kB147 Downloads
Download this file (MARCIUS 8-2021.docx)MARCIUS 8-2021.docx[ ]3036 kB165 Downloads
Download this file (ANYAK NAPI VERSEK 2021.doc)ANYAK NAPI VERSEK 2021.doc[ ]36 kB168 Downloads
Download this file (VIRAGOK 2021.docx)VIRAGOK 2021.docx[ ]17 kB149 Downloads
Download this file (SZORZOTABLA 2021.doc)SZORZOTABLA 2021.doc[ ]243 kB163 Downloads
Download this file (CLASSROOM TAGOK 2.xls)CLASSROOM TAGOK 2.xls[ ]23 kB191 Downloads
Download this file (prevenire_situatii_de_urgenta_in_scoli.pdf)prevenire_situatii_de_urgenta_in_scoli.pdf[ ]532 kB1066 Downloads
Download this file (NEVSOR DINAMIC.doc)NEVSOR DINAMIC.doc[ ]57 kB977 Downloads
Download this file (EVNYITO2015.doc)EVNYITO2015.doc[ ]169 kB764 Downloads
Download this file (MESE.doc)MESE.doc[ ]34 kB803 Downloads
Download this file (VIII  - MEMORIES2.zip)VIII - MEMORIES2.zip[ ]30340 kB853 Downloads
Download this file (Attachments_201556.zip)Attachments_201556.zip[ ]7 kB746 Downloads
Download this file (Attachments_2015317 (1).zip)Attachments_2015317 (1).zip[ ]49 kB721 Downloads